Vezetőség

Szabó Ákos – Holdingvezető
A Műjég újjászületésének és a Városliget Café megnyitásának pillanataitól kezdve részt vehettem e különleges hely kialakításában. Büszke vagyok rá, hogy olyan környezetben dolgozhatok, ahol a múlt öröksége és a jelen élménye természetes harmóniában fonódik össze – ez a találkozás adja a Városliget Café különleges varázsát.

Fodor Máté – Ügyvezető igazgató
2014-ben kezdtem beugrós felszolgálóként, mára ügyvezetőként irányítom a Városliget Café teljes működését. A titok? Kitartás, folyamatos fejlődés – és egy csapat, amelyre mindig lehet számítani.
Étterem

Dobosy József –
Executive Chef
A szakma iránti szeretetem a nagymamám konyhájából indult, majd a Gellért Szállóban és több európai, valamint ázsiai országban tökéletesítettem tudásomat. Több mint egy évtizede a Városliget Café & Restaurant polgári konyháját vezetem, ahol a hagyomány és a modern gasztronómia találkozik – mindig a vendégek elégedettségét szem előtt tartva.
Sales

Kata Szilárd –
Rendezvényigazgató
2012 óta erősítem a Városliget Café csapatát, ma már rendezvényigazgatóként. A fejlődés számomra alap, az ügyfélélmény pedig mindig célvonal, amit a csapattal együtt érünk el – igazi csapatsport ez.

Bátori Ákos –
Értékesítő, rendezvényszervező
2021 óta dolgozom rendezvényszervezőként a Városliget Caféban. Legyen esküvő, céges esemény vagy kulturális rendezvény, számomra a részletekben rejlik a siker. Minden élmény akkor teljes, ha a csapat is összhangban dolgozik.

Mocsnik Laura –
Junior értékesítő, rendezvényszervező
16 évesen kerültem a vendéglátásba, ahol sok területet kipróbáltam. 2023-ban csatlakoztam a Városliget Caféhoz, és öröm, hogy most rendezvényszervezőként valósíthatom meg azt, ami iránt igazán elhivatott vagyok: élményt adni, amit a vendégek szívesen emlegetnek.

Tary Eszter –
Junior értékesítő, rendezvényszervező
16 évesen kezdtem el dolgozni a vendéglátásban, ahol hamar felfedeztem a rendezvények és a protokoll világának varázsát. 2024 szeptemberében gyakornokként csatlakoztam a Városliget Café & Restaurant csapatához, és azóta is folyamatosan bővítem szakmai ismereteimet, minden új feladatot lelkesedéssel vállalva. Számomra minden esemény akkor igazán különleges, ha a részletek tökéletesek, és a vendégek maradandó élménnyel távoznak.

Bőti Dalma –
Rendezvényszervező
A vendéglátás világába egyetemi gyakornokként kerültem, majd több pozíciót kipróbálva jutottam el a számomra megfelelő területhez, a rendezvényszervezéshez. Szeretem a szakma sokszínűségét, kihívásait, és hiszem, hogy szinte minden elképzelés megvalósítható egy jó csapattal.
Marketing, pénzügy és HR

B. Balogh Edina –
Marketing és kommunikációs igazgató
A márkaépítés számomra arról szól, hogy szolgáltatásunk élménnyé váljon, amelyet a vendégek magukkal visznek, miközben valódi értéket közvetítünk. A Városliget Caféban pontosan ezt valósítjuk meg - inspiráló környezetben közösen alkotva.

Gyimesi Aranka –
Pénzügyi és HR vezető
Pályafutásomat 1999-ben kezdtem a cégcsoportnál, 2009 óta főállásban dolgozom itt, pénzügyi és HR vezetőként. A Városliget Café indulásánál is jelen voltam, számomra pedig a legfontosabb, hogy munkáltató és munkavállaló közös harmóniában érjen el sikereket.


