Büszkék vagyunk saját „bázisunkra” a Tópart Budapestre, de az sem okoz gondot, ha partnereink külső helyszínre kérik szolgáltatásainkat, kitelepülés formájában.

Cégünknek közel 20 éves tapasztalata van privát és vállalati események szervezésében és kivitelezésében, de munkahelyi étkeztetésben is. Legyen szó kisebb, „házon belüli” üzleti eseményről, protokollrendezvényről vagy több száz, ezer fős „házon kívüli” partnertalálkozóról, családi napról: kollégáink teljes körű tanácsadással és megvalósítási koncepcióval segítik megrendelőink munkáját. Mindig eseményre és cégre szabott ajánlattal és kivitelezéssel valósítjuk meg rendezvényeinket.

Akár kockásterítős családi napról, akár exkluzív alkalomról van szó, rendelkezésünkre állnak a rendezvénytípushoz szükséges eszközök, kellékek, kiegészítő elemek − és nem utolsó sorban a megfelelően képzett és felkészített, mosolygós személyzet. Ha egy igazán profi csapattal szeretne együtt dolgozni, nincs más dolga, mint a lenti gombra kattintva ajánlatot kérni, a Városliget Rendezvény tapasztalt munkatársai minden helyzetre találnak megoldást!

parallax background
 

Catering szolgáltatásunk erősségei:


  • Több mint 20 éves szakmai tapasztalat
  • Szakképzett kollégák, akik minden esetben személyre szabott ajánlatot adnak
  • Rugalmas, gyors és hatékony munkavégzés
  • Saját konyha, mely akár több ezer fő kiszolgálására is alkalmas
  • Jó kapcsolat számtalan helyszínnel
 

Rendezvény ajánlatkérés

*kötelező mező

    Dátum*

    Vendégek száma* (min. 35 fő)

    Esemény típusa*


    Catering szolgáltatásunk erősségei:


    • Több mint 20 éves szakmai tapasztalat
    • Szakképzett kollégák, akik minden esetben személyre szabott ajánlatot adnak
    • Rugalmas, gyors és hatékony munkavégzés
    • Saját konyha, mely akár több ezer fő kiszolgálására is alkalmas
    • Jó kapcsolat számtalan helyszínnel

    Rendezvény ajánlatkérés

    *kötelező mező

      Dátum*

      Vendégek száma* (min. 35 fő)

      Esemény típusa*


      Kiemelten ajánlott külső rendezvényhelyszíneink Budapesten:


      Széchenyi Fürdő Márványterme

      A műemléki környezetben lévő, előtérrel rendelkező, 278 m2 alapterületű helyiség befogadóképessége ültetett állófogadás esetén 150 fő, állófogadás esetén 150-180 fő, konferencia széksoros ültetés esetén 200 fő.


      Vajdahunyadvár, Kerengő és Emeleti aula

      Vajdahunyad vára vagy Vajdahunyadvár (hivatalos nevén Történelmi Épületcsoport) Alpár Ignác építész tervei szerint épült a Városligetben. A reneszánsz-barokk épületrészben a Mezőgazdasági Múzeum kapott helyet. Az emeleti aula hasznos alapterülete 295 m2, állófogadás esetén 250 fő, ültetett vacsora alkalmával 180 fő befogadására alkalmas.


      Festetics Palota

      A Nemzeti Múzeum mögött álló épület az átalakítások ellenére is megőrizte eredeti képét. A Festetics Palota négy termével biztosítja a magas színvonalú, különleges események lebonyolítását.

      A termeken túl az épület belső udvara remek helyszín esküvői vacsorákhoz, fogadásokhoz.


      Bálna Budapest

      A Duna parti Bálna gyönyörű panorámájával csodás helyszínül szolgál céges rendezvények számára, üdítő helyszín egész napos konferenciára.

      Nyitott panorámás tetőteraszáról hangulatos kilátásban gyönyörködhetünk, és csodálhatjuk az egész várost, egy finom koktél vagy egy kellemes pohár bor kíséretében.


      Loft Event Hall

      Az egykori Óbudai Harisnyagyár épületének legfelső emeletén található 400 m2-es, 4 méter belmagasságú tér, hatalmas ablakaival, téglafalaival, ipari oszlopzatával különleges loft-hangulatot teremt bármely rendezvénytípushoz. A helyszín műterem jellegű kialakításából adódóan sokoldalúan használható.

      A területen nincs hangkorlátozás, ez különösen alkalmassá teszi a helyszínt a zenével járó események megrendezésére.


      Ádám Villa

      A Városligeti fasor egyik legnagyobb gyöngyszeme páratlan neobarokk stílusával kápráztatja el az érdeklődő szemeket.

      A villa csendes, nyugodt parkban áll, mely kiváló helyszíne lehet egy meghitt esküvői szertartásnak, termei pedig körasztalokkal, széksoros elrendezéssel vagy állófogadáshoz alkalmas könyöklőkkel is igény szerint berendezhetőek.


      Kiscelli Múzeum

      Az egyedi hangulatú múzeum számtalan rendezvénynek adott már otthont.